Bessenyei György-breviárium
Bessenyei György (1746–1811)
Költő, drámaíró, bölcseleti író, röpiratíró, "a bihari remete"
„Hatásának legerősebb és legelevenebb tényezői a magyarság megszilárdítására, fejlesztése és művelése érdekében közzétett röpiratai.” (Beöthy Zsolt)
„Életműve lényegében tanító jellegű bölcselkedő költemények sorozatának fogható fel. A kultúra anyanyelvűsítésére és magyarítására irányuló törekvéseknek Bessenyei programja mintegy betetőzése.” (Margócsy István)
„Vállalt feladatai kényszerítik, hogy minden legyen: elbeszélő, lírikus, elmélkedő, publicista, ismeretterjesztő, kultúrpolitikus. De akármit csinál, előbukkan fanyar humora.” (Hegedűs Gyula)
Azt véltem, mint a gyermek, hogyha magas hegyre mászok, onnan elérem az eget - föltörekedtem és látom, hogy a legnagyobb hegy tetejéről éppen annyira van, mint a legmélyebb barlangnak fenekétől.
Okosok, írjatok úgy, hogy szeressenek, értsenek benneteket, s mosolyogva, könnyezve csudálkozzanak rajtatok!
Az elme és okosodása megtévedhet, de az érzés sohase.
Itt mászkálunk együtt a nagy kevélységgel,
Büszkélkedünk, noha kínlódunk inséggel.
Egy hazát sokféleképpen lehet és kell szolgálni, mert annak sok mesterségre van szüksége.
Aki természetünk törvényét isméri
S annak valóságát tisztelettel féli,
Józan embersége jól tesz mindeneket.
Igaz vallása is, s nem üldöz lelkeket.
Járjál egen, földön, vizsgálj mindeneket,
De soha ne ítélj magadtul lelkeket.
Istenink szívünkbe rejtették magokat,
Fellelhetjük bennünk nagy igazságokat.
Hit kell e csudákhoz, hogy jól reménylhessünk,
S kínos életünkbe örömöt lelhessünk.
Nagy károkat tehet a vakult buzgóság,
Hol jó cselekedet lehet sok gonoszság.
Az élet létünkben mozgó nyomorúság,
Fájdalom, háború, bánat, homályosság
Lepik meg, melyek közt mindenkor nyavalygunk,
Mindent magyarázunk, s nem ismérjük magunk.
Ha az idő nevet, játsszunk, mint gyermekek.
De a tréfában is légyünk nagy emberek.
Kicsoda vethet akadályt egy léleknek, mely gyönyörűségét az előtte elterjedett világnak szorgalmatos szemlélésébe keresi?
Minden érzésünknek anyja a szerelem,
Ez oly nagy oltalom, mely nagy veszedelem.
Mind eget, mind földet bír hatalmassága,
Gyötrelmet, örömet osztogat vígsága.
Pénz és szeretet kell a jó házassághoz,
Különben ha e' nincs, mindég gyötrelmet hoz.
A természet tanít érezni, gondolni,
Isteni törvény ő, neki kell hódolni.
A vérnek, míg meleg, szüntelen folyni kell,
S úgy gondolat repdes mindég a lélekkel.
Minden ember önnön hasznát, dicsőségét keresi.
Nem olvasta az én anyám soha Rousseau-t, mégis tudott kényeztetés, szorongás nélkül nevelni.
Ki vagyok? mi vagyok? merről s mibül jöttem?
Hol voltam? s hogy esett, hogy világra lettem?
Érzek, gondolkodom, küszködöm, fáradok,
S élek, melynek útján szüntelenül halok.
Egy ember a maga ismeretségével
Eget, földet fontol kis tehetségével.
Világunk lármáját mihaszna kergetjük,
Végét, sem kezdetét, látod, nem érthetjük.
Minden semmivé lész, látom e világban,
elmúlok magam is, jól érzem, voltomban.
Csak az Isten maga örökös igazság;
Többi mind szenyvedés, árnyék s mulandóság.
Menjünk s mutassuk meg, hogy az igazságba
Szabad akarat lett az emberi ágba.
Nem vetem halandó alá itt magamat,
Isteni Igazság ítélje dolgomat.
Régi bölcseinktül nagy tudományokat
Vegyük el, s vizsgáljuk okoskodásokat.
Ítéljen más rólunk, mi ne dicsekedjünk,
Hanem mértékletes s hív férfiak legyünk.
Barátság, tudomány, szabadság, egészség,
Békességes élet és mértékletesség,
Minden, valamit e bajos világ adhat,
Szerencsés, ki ezek javával mulathat.
********
Valljuk meg, hogy nagyon megszűkültünk a magyarságba, melynek ugyan bőségébe soha nem voltunk. Csodálkozom nagy nemzetünkön, hogy ő, ki különben minden tulajdonainak fenntartásában oly nemes, nagy és állhatatos indulattal viseltetik, a maga anyanyelvét felejteni láttatik, olyan világban pedig, melyben minden haza önnön nyelvét emeli, azon tanul, azon perel, kereskedik, társalkodik és gazdálkodik.
Jegyezd meg e nagy igazságot, hogy soha a földnek golyóbisán egy nemzet sem tehette addig magáévá a bölcsességet, mélységet, valameddig a tudományokat a maga anyanyelvébe bé nem húzta.
Az ország boldogságának egyik legfőbb eszköze a tudomány. Ez mentől közönségesebb a lakosok között, az ország annál boldogabb.
Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.
Tsupán idegen nyelven soha még egy nemzet is e földön, a maga anyanyelvét megvetvén, böltsességre, tudományokra nem emeltethetett.
Mindezeket együttvévén könnyű általlátni nemcsak azt, hogy a mi nemzetünk a maga nyelvének öregbítésében és pallérozásában még ez ideig nem jár egyenes úton, hanem azt is, mi volna arra a legegyenesebb út és a legtökéletesebb eszköz: tudniillik egy Tudós Magyar Társaságnak felállíttatása.
Azért akkor fog a magyar nyelv hazánkbul kihalni, mikor a magyar parasztasszonyok deákul, görögül, franciául vagy németül fognak tanulni, és magyarul megszűnnek beszélni. Míg pedig a magyar parasztasszonyok magyarul fognak beszélni, addig a parasztemberek is úgy beszélnek. Ha már így kéntelenek vagyunk nyelvünket megtartani, tisztítsuk ki legalább, és dolgozzunk előmenetelünkön.
********
Az összeállítást készítette: Sümeginé dr. Tóth Piroska
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: