TINTA blog / 2023. december 5., kedd

Egységes világírás?

Megjelent: Magyarország 1969/27: 23. o.

Hét hangjeggyel a világ minden népének muzsikáját le lehet írni. A tíz arab számjegyet a földkerekség minden táján ismerik. Nem ilyen egyszerű a helyzet az írással. A mintegy 2500 írott nyelven 350 különféle írásrendszert használnak, mindegyiket számos változatban, noha az emberi gége, nyelv és ajak csupán korlátozott számú zöngés és zöngétlen hangot tud kiejteni az öt virágrész bármely pontján.

Ali Mamed Kurdisztani bakui nyelvész a különböző nemzeti írásrendszerek viszonyát szűkebb hazájában, a Szovjetunió belső-ázsiai vidékein ismerte meg: azerbajdzsániak, üzbégek, tadzsikok stb. az Októberi Forradalom után jutottak az új ábécéhez. De miért kell például a dzs hangot más-más jellel írniuk? — tette fel magának a kérdést. S egyáltalán mi indokolja napjainkban — a hagyományokon kívül — a különböző írásrendszerek létét?

Kép, jel, szótag

Az írás legkezdetlegesebb foka, amely sok primitív népnél kialakult, ábrák sorozatából állt, s inkább emlékeztetőnek nevezhetnénk, mint írásnak. Feljegyzője csupán arra törekedett, hogy egy bizonyos, számára fontos helyet, eseményt, állatainak, tárgyainak tulajdonát stb. a mulandó emlékezetnél szilárdabban rögzítse a maga számára. Jelképes rajzai teljesen egyediek és önkényesek voltak, tehát az ilyen „írás” tartalmát voltaképpen csak lejegyzője tudta „elolvasni”. Idővel azonban egyezményes, közérthető jelek alakultak ki: a fej embert, a láb gyaloglást, a fegyver harcot jelentett (képírás). Centralizált állam és tekintélyes papság tudatos tevékenysége kellett a jelek standardizálásához. Nem minden nép jutott el idáig önmagától, így az amerikai kontinens őslakói sem.

Egyiptomi írás

[...] Bővebben!

Tovább az eredeti oldalra!