FRIDERIKUSZ MOST: SALMAN RUSHDIE, INDIAI SZÜLETÉSŰ BRIT ÍRÓ, 2007. /// Friderikusz Archív 99.
Fontosnak tartottuk éppen ezekben a napokban ismét műsorra tűzni a világhírű íróval, Salman Rushdie-val 2007-ben készült interjúnkat, mivel a sokat vitatott Sátáni versek című könyv szerzőjét pár napja megkéselték, miközben New Yorkban adott elő.
Rushdie 1988-ban kiadott negyedik könyvével óriási felhördülést keltett a muszlim világban, ugyanis a regény állítólag tiszteletlenül jeleníti meg Mohamed próféta alakját. 1989-ban az iráni Homeini ajatolllah fatvát, azaz vallásos halálos ítéletet hirdetett az íróra, akinek jelenleg is hárommillió dolláros vérdíj van kitűzve a fejére. De sokakat elért a baj akkor is, ha csak némi közük volt a Sátáni versek-hez: a berkeley-i Kaliforniai Egyetem könyvesboltjait, ahol a regényt árulták, bombatámadás érte, Rushdie japán fordítóját Tokióban halálra késelték, olasz fordítóját megverték és összeszurkálták Milánóban, a norvég kiadó is súlyosan megsebesült, amikor oslói háza előtt meglőtték, Törökországi egyik hoteljét pedig felgyújtották, mert a Sátáni versek török fordítója épp ott szállt meg. Ebben az utóbbi támadásban 37 személy lelte halálát.
Rushdie a 33 éve tartó fenyegetések dacára is bátran vállalta a nyilvánosságot, sőt gyakran felszólalt a szólásszabadság mellett, és ahogy író-kollégája, Margaret Atwood napokban közzétett véleménycikkében írja: "... nem akart a szólásszabadság hőse lenni, de most már az. Az írók, bárhol legyenek is – kivéve ha állami firkászok, vagy agymosott robotok – köszönettel tartoznak Rushdie-nak.”
2007-ben budapesti látogatása alkalmával volt Salman Rushdie Friderikusz Sándor stúdió-vendége.
Hogyan támogathatja a munkánkat?
Legyen a patronálónk, és a támogatása mértékétől függően egyre több előnyhöz juthat: https://www.patreon.com/FriderikuszPodcast
Egyszeri vagy rendszeres banki átutalással is segíthet. Ehhez a legfontosabb adatok
Név: TV Pictures
Számlaszám: OTP Bank 11707062-21446081
Közlemény: Podcast-támogatás
Ha külföldről utalna, nemzetközi számlaszámunk (IBAN - International Bank Account Number):
HU68 1170 7062 2144 6081 0000 0000
BIC/SWIFT-kód: OTPVHUHB
Akármilyen formában támogatja munkánkat, köszönjük!
Kövessenek, kövessetek itt is:
Facebook: https://www.facebook.com/FriderikuszPodcast
YouTube: https://www.youtube.com/c/FriderikuszPodcast
Instagram: https://www.instagram.com/friderikuszpodcast
Spotify: https://spoti.fi/3blRo2g
ApplePodcasts: https://apple.co/3hm2vfi
#FriderikuszPodcast #FriderikuszArchiv
0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: