Loading...
24.hu / 2024. november 20., szerda

Magyar Péter-ügy: sok csereszabatos Vertán György van a NER-ben | 24.hu

Még a Transparency International Magyarországnál is utána kellett nézni a Magyar Pétert érintő lehallgatási botrány során, hogy ki az a Vertán György, mert az informatikában érdekelt vállalkozó neve ezidáig nem volt közismert, holott a közbeszerzéseken jól szereplő üzletember szerepel a Tenderbajnok listán, amit a szervezet állít össze. A Della mai vendége, a TI jogi igazgatója, Ligeti Miklós szerint sok csereszabatos szereplő forog a tenderbajnokok között, akiknek nem jegyzik meg a nevét. Vertán György az általa 2018 és 2020 között bezsákolt 22,5 milliárd forinttal nem tűnik ki a mezőnyből, ahol az igazi bajnokok több százmilliárdnál járnak. Utóbbiak alkotják a piramis csúcsát, de alattuk néhány sorral már jóval többen vannak, akiknek a tevékenységére a NER szintén hatással van, csak más léptékben. Róluk is elmondható, hogy jellemzően a politikai kapcsolataikhoz kötődik a sikerük, és a kiszolgáltatottságuk miatt bátran kérhet tőlük szívességeket a rendszer. Ugyanakkor tévedés lenne azt hinni, hogy minden toplistás, vagy ahhoz közeli vállalkozó a NER terméke, bár ezt a rendszer 15. évében valóban nehéz elhinni - tesz egy megengedő megjegyzést Ligeti Miklós az adásban.
Hírek, cikkek:
https://24.hu
24 Extra:
https://24.hu/elofizetes
Hírlevelek:
https://24.hu/hirlevel-feliratkozas
E-mail:
video@24.hu
info@24.hu
Közösség:
https://www.facebook.com/24ponthu
https://www.instagram.com/24ponthu
https://www.tiktok.com/@24ponthu
#24ponthu #vertángyörgy #magyarpéter #della #podcast #transparencyinternational

0 Hozzászólás:
Legyél te az első hozzászóló!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezni: